Közegészségügyi szakemberek követelik a dohány értékesítésének megszüntetését 2040-ig.
Szerintük, ha ez nem következik be, akkor ebben az évszázadban 1 milliárd halálos áldozatot követel majd a dohán...
Manilában a legszegényebb nők csak a túlzsúfolt kórházakba mehetnek szülni.
A manilai babagyárnak hívott intézményben fél óránként jönnek világra a babák, egy sűrű napon akár 80 gyerek is születhet.
...
Egy fiatal nő családja a poklok poklát járta meg, hogy visszaszerezze a Sarah nevű lányuk gyermekét, akit a hatóságok 2 napos korában vettek el tőle.
A Gordon család már két éve küzd azért, hogy viss...
Egy brit kismama a poklok poklát járta meg a terhessége alatt és most attól retteg, hogy beteg babája születik.
Catherine Urhegyinek, amikor néhány hetes volt az orvosa az mondta, hogy el kell vetetn...
Kínában olcsó édesség miatt került kórházba két gyerek, akiknek kifekélyesedett a szájuk.
Az eset Csianghszi tartományban történt. A kicsik a helyi boltban kapható olcsó nassolnivalót ettek, emiatt a...
Egy kétgyerekes fiatal anyuka szörnyű betegsége miatt már 7 éve nem tud szilárd ételt enni.
Nicola Nicholsnak az influenza tette tönkre a gyomrát, mert szövődményt kapott. Azóta nem tudja megemészten...
Egy amerikai fotográfus Claire Patterson mindent elkövetett, hogy jó anya legyen, de egy idő után már nem bírta tovább és visszaadta az adoptált kisfiút.
A megrázó történetet maga osztotta meg nemrég...
Egy 20 hónapos kínai kisfiú életét szinte az utolsó percben mentették meg az orvosok.
A gyereknek egy hat centis fadarab volt az agyába több mint egy hétig.
Hang Hang otthon szenvedett balesetet, ...
Egy ausztrál kismama új rekordot állított fel, Mary Gorgens 2 perc alatt hozta világra ötödik gyerekét.
A Queenslandban élő asszony ráadásul minden vajúdása kevesebb, mint 2 óráig tartott, így a sajá...
Egy amerikai család megrázó történetét a napokban osztotta meg az interneten.
Az anyukáról és a 14 éves lányáról pár nap különbséggel derült ki, hogy mind a kettőjük szervezetét rák támadta meg.
...
Egy 32 éves kismama kínzó hasfájás miatt ment be a kórházba a terhesség 7. hónapjában.
Nina Langley azt hitte, hogy a fájdalmakat a szülés okozza. A kórházban azonban gyomorrákot mutattak ki nála.
...
Egy apuka életének legszebb pillanatát fájdalmas tragédia árnyékolta be. Carlos Morales soha nem gondolta volna, hogy valaha egyedül kell nevelnie négyes ikreit.
A férfi felesége a 36 éves Erica a sz...